Érsebészet, lézeres és rádiófrekvenciás visszérkezelés – VP-Med Kft.

    A visszeres panaszok már egészen korai életszakaszban, 20-30 éves korban is jelentkezhetnek. Magyarországon a lakosság kb. 30 százaléka érintett visszeres megbetegedésekben, amelyek között vannak enyhébb és súlyosabb problémák is. A kezelési lehetőségek tárháza bővül, azonban a legfontosabb a megelőzés, illetve a betegség megjelenésének időbeli kitolása lenne.

    A visszérbetegség ma már népbetegségnek számít. Ezen rendellenesség esetén az érfal megvastagszik, kitágul és nem tudja megfelelően ellátni feladatát. Számos fajtája van, amelyre különböző kezelési lehetőségek elérhetőek centrumunkban azonban az alábbiakban a visszeres betegségek megelőzésére adunk néhány tippet.

    1. Figyeljünk oda a táplálkozásra

    Az egyik legfontosabb – amit minden betegség elkerülése érdekében megtehetünk –, hogy odafigyelünk táplálkozásunkra. Amennyiben visszérbetegségben szenvedünk, vagy hajlamosak vagyunk rá, a legjobb, ha csökkentjük a sóbevitelt és előnyben részesítjük a magas rosttartalmú ételeket, mint például az alma, a répa vagy a zab.

    Emellett a flavonoidok szintén fontosak az erek belső védelme érdekében, mivel fokozzák a vénák összehúzó képességét. Ilyen ételek például a paprika és a paradicsom, de a zöld teának és a vörösbornak is kedvező hatásai vannak. Előbbiből napi 2-3, utóbbiból 1-2 deci fogyasztása javasolt maximum. Az egyéb alkoholos italokat, a fekete teát, illetve a kávét azonban jobb kerülni, ahogyan a túl zsíros vagy fűszeres ételek fogyasztása sem javasolt visszérbetegség esetén.

    Az optimális mennyiségű só-, rost-, és flavonoid bevitel mellett azonban lényeges a megfelelő mennyiségű vitaminok és ásványi anyagok bevitele is. Visszérbetegségek esetén elsősorban az A-, C-, E-vitamin, béta-karotin és a szelén kiemelt jelentőségű. Amennyiben sok májat, tojássárgáját, halat, sárgarépát fogyasztunk, úgy ezen vitaminok ételek segítségével bevitt mennyisége is elfogadható lehet.

    2. Szabaduljon meg a súlyfeleslegtől

    A visszeres betegségek kialakulásában a nem, életkor és foglalkozás mellett a súlynak is nagy szerepe van. A túlsúly nagy terhet ró a vénákra, hátráltatja normál működésüket, amely hosszútávon súlyos egészségügyi kockázatokkal jár. Amennyiben az elhízás mértéke csökken, úgy visszereit kisebb terhelés éri majd.

    3. A testmozgás kiemelten fontos a visszérbetegségek ellen

    Ahhoz, hogy a nem kívánatos súlyfeleslegtől könnyebben megszabadulhassunk, valamint, hogy lábaink állapotát megfelelő szinten tartsuk, elengedhetetlen a sport. Fontos azonban megjegyezni, hogy azon sportok, ahol nagy nyomás nehezedik a lábakra, vagy nagy fizikai megterhelésnek vannak kitéve (pl. erőteljes futás, ugrálás, súlyzós edzés), továbbá a meleg helyen végzett edzésformák nem ajánlottak.

    Helyette javasoljuk előnyben részesíteni a vízi sportokat, mint például az úszás. Ezen sport a visszeres betegségek esetén különösen jó, mivel segíti a telt visszerek kiürülését, a hideg víz pedig összehúzza a vénákban található simaizmokat. Túlsúllyal rendelkező visszeres betegek esetén az úszás az egyik legjobb mozgásfajta, mivel a vízben nem nehezedik súly a vénákra.

    Az úszás mellett a kerékpározás is a tanácsolt sportok közé tartozik, mivel nemcsak élénkíti a vérkeringést, de erősíti a vádlit is.

    A testmozgás kiemelten fontos a visszérbetegségek ellen

    Amennyiben úgy érezzük ezek távol állnak tőlünk vagy nem tartoznak a fent említettek kedvenc testmozgásaink közé, akkor a visszeres megbetegedéseken már azzal is sokat segíthetünk, ha rendszeresen sétálunk a szabad levegőn.

    4. Ügyeljünk a megfelelő ruházatra

    Természetesen a mindennapokban apró változtatásokat is tehetünk, hogy lábaink állapotán javítsunk és elkerüljük a visszeres megbetegedéseket. Ilyen például, ha nem hordunk túl szoros ruhákat, mivel a túl szűk öltözet gátolja a vér áramlását. Cipők esetében a magassarkú helyett a kényelmes, 3-4 centis sarokkal ellátott cipőket részesítsük előnyben, ezzel is védve lábainkat.

    Amennyiben már kialakult visszérbetegséggel állunk szemben, akkor az úgynevezett kompressziós ruhadarabok jó szolgálatot tehetnek, mivel gyakori használatukkal segítik a vér áramoltatását és csökkentik a duzzadást és a fádalmat.

    5.Hideg-meleg váltófürdő

    Mint, ahogyan korábban is írtuk a hideg víz jótékony hatással van a lábra és az erekre, ahhoz azonban, hogy keringésünk javuljon a hideg-meleg vizes váltófürdőt javasoljuk.

    A hideg-meleg váltófürdőnek – a vérkeringés serkentése mellett – további előnye, hogy csökkenti a visszeres lábban lévő fájdalmat, gyorsítja az anyagcserét, fokozza a méregtelenítési folyamatot, a bőrt feszesebbé teszi és erősíti az immunrendszert.

    Fontos azonban, hogy ezt a módszert frissen műtött vagy trombózison átesett, illetve trombózisgyanús, továbbá magas vérnyomással és szívbetegséggel küzdőknek nem tanácsos végezni.

    +1 Járjunk rendszeres visszérvizsgálatra

    Mivel a visszérbetegségek nemcsak esztétikai problémát jelentenek, hanem nagyobb probléma is állhat az elváltozások hátterében, így érdemes már az első jelek esetén szakorvoshoz fordulni. Vizsgálatainkkal fájdalommentesen, rövid idő alatt átfogó képet kaphat lábai állapotáról és szükség esetén információt a kezelési lehetőségekről. Ha úgy érzi visszérbetegségre okot adó panaszai,  problémái vannak, érdemes felkeresni szakrendelésünket.