Amit sokan nem tudnak: a visszértágulat háttere

Amit sokan nem tudnak: a visszértágulat háttere

A visszértágulat (varicositas) a testünk vénás rendszerét érintő megbetegedés, mely leggyakoribb az alsó végtagokon. A kékes színű, súlyosabb esetekben kanyargóssá váló és kidudorodó erek a vénás keringési zavar egyértelmű jelei.

A visszérbetegség szempontjából a vénák állapota számít

Az emberi test két külön érrendszeri hálózattal rendelkezik. Ezek bár különálló feladatokat látnak el, mégis összhangban működnek.

Az egyik az artériás, a másik pedig a vénás keringési rendszer. Utóbbi elégtelen működése vezet a visszértágulatok kialakulásához, illetve súlyosbodásához.

Az elváltozás középpontjában a vénák falának meggyengülése és rugalmatlanná válása, valamint  a vénabillentyűk elégtelen működése áll.

A vér körforgása

A szöveteink és a szerveink alapvető élettani szükséglete, hogy a vérből a működésükhöz szükséges oxigént és tápanyagokat felvegyék.

Az artériás keringési rendszer feladata, hogy a szívünkből kipumpált oxigéndús vért a szerveink és a szöveteink irányába akadálytalanul eljuttassa.

Amikor ez a folyamat lezajlik, a vér a vénás keringési rendszeren keresztül indul vissza, a szív irányába.

A vénák kétfélék lehetnek: felületi és mélyvénák. A felületi vénák közvetlenül a bőrünk alatt helyezkednek el. A mélyvénák ettől sokkal mélyebben, az izmaink és a csontjaink közvetlen közelében találhatóak.

Ezért kulcsfontosságú az izmok szerepe

Az artériás keringésnél a szív pumpálása juttatja a vért az érhálózaton keresztül a szövetekig. A vénás keringést az izmaink dinamikus összehúzódása stimulálja, a vért pedig az így kiváltott pumpáló hatás juttatja vissza a szívünkbe.

Egyértelmű, mégis kevesen gondolnak rá, hogy az izmok állapota alapvetően befolyásolja a vénás keringés állapotát. Ha ugyanis mozgásszegény életmódot folytatunk és az izmainkat nem eddzük tudatosan, nagy esélyt adunk a visszér megjelenésének.

Mivel ez a betegség elsősorban öröklött keringési zavar miatt alakul ki, a mozgásszegény életmód erőteljesen súlyosbítja a már meglévő kötőszöveti gyengeséget, és így a visszeresség tüneteit is.

Ön ne hagyja, hogy tünetei súlyosbodjanak, kérjen szakszerű segítséget most! A VP MED fájdalommentes ambuláns visszérkezelésekkel lábai új életre kelnek.

Gyakran ismételt kérdések
további kérdések
Lehet baj, ha nem távolítjuk el a tágult visszeret?

A visszérbetegségek következtében a lábszár, a lábujjak vérellátása károsodik. A vénákban pangó vér lerakja a benne lévő színezőanyagokat, ezáltal a bőrön kiütések jelentkeznek. Az elhasznált, kötőszövetekbe szivárgó vér károsítja a szöveteket, azok veszítenek rugalmasságukból. A gyulladt, száraz, elvékonyodott bőr sokkal kevésbé lesz ellenálló a fertőző betegségekre, hamarabb elterjedhetnek a gombás betegségek. A trombózis és az orbánc a bőr apró repedései miatt alakulhat ki.

Néhány év elhanyagolt visszérprobléma már a láb fekélyesedéséhez vezethet.

A következmények elkerülése érdekében érdemes tehát eltávolítani a tágult visszereket. Súlyos esetekben mindenképp sebészi beavatkozás szükséges, amely már a panaszmentes időszakokban is javasolt. Ezzel megelőzhetőek a fájdalmas következmények.

Injekciós kezeléssel leginkább a bőrvénákat tudják kezelni. Ilyenkor gyulladáskeltő anyagot juttatnak a vénafalba, amellyel összetapasztják a beteg vénák falát, így elzárva azokat a keringésből.

Visszérproblémákkal forduljon szakorvoshoz! Várjuk Önt is budapesti visszérgyógyászati magánrendelőnkben!

Okoz-e égési sérülést a lézer?
A Dr. Szabó Attila által alkalmazott lézer nem okoz égési sérülést, hiszen a lézer fénye a bőr felsőbb rétegein akadálytalanul képes áthatolni, azt nem károsítja. A lézeres kezelés előnye, hogy szinte teljesen fájdalommentes, ráadásul a kezelés után pár nappal már munkába lehet állni. Többet szeretne tudni? Vegye fel velünk a kapcsolatot!
Fájdalmas?
A modern technológiával történő visszérkezelések előnye (pl. lézeres kezelés), hogy szinte alig járnak fájdalommal, esetleg enyhe csípő érzés jelentkezhet. Ezenkívül minimális a műtét utáni bevérzés a szövetek között, így minimális a sebfájdalom.
Mire kell ügyelni a lézeres és rádiófrekvenciás visszérműtét után?

A visszérműtét után közvetlenül beteg felkelhet, majd sebészi ellenőrzés után kísérőjével otthonába távozhat. Trombózis megelőzésére 5 napig véralvadás-gátló injekciós kezelés javasolt. Otthonában szabadon mozoghat, 1-2 nap után zuhanyozhat, II. fokozatú kompressziós harisnya viselése 2 napig éjjel-nappal, majd még 2-3 hétig napközben javasolt. A műtét után 1-2 nappal ismét dolgozhat, azonban a tartós eredmény érdekében egy hétig nehéz fizikai munkát ne végezzen, ne sportoljon!

Milyen tünetei lehetnek a visszerességnek?
Néha fáradtnak, nehéznek érzi a lábát, és éjjelenként lábgörcsei vannak? Úgy gondolja, nem komoly a probléma, ezért csak legyint rá? Éppen ezek a tünetek a visszeresség előjelei!
Mi történik, ha nem kerül sor a beavatkozásra?
A visszérműtét elmaradása esetén várható a panaszok fokozódása, krónikus vénás elégtelenség, lábszárfekély kialakulása, az ilyen szövődményes esetek műtétje jelentősen nagyobb kockázattal jár. A mechano-kémiai ablációs műtétnek abszolút indikációja nincs, csak a kockázat-haszon arány mérlegelése után végezzük el a műtétet. A kozmetikai eredmény néhány héttel a beavatkozás elvégzése után már jól látható.
Örökölhető-e a visszeresség?

Örökölhető-e a visszeresség?

Mint minden kórképnek, a visszérbetegség kialakulásának is számos rizikótényezője van. Az örökletes hajlam a vénás betegségek megjelenésében is komoly szerepet játszik, a kórkép családi halmozódásának előfordulása esetén, az utódokban nagyobb eséllyel alakul ki visszeresség. Amennyiben visszérbetegség az egyik szülőnél jelentkezik, a gyermeknek, ötven százaléka esélye van arra, hogy esetében is jelentkeznek visszeres problémák.

Ha mindkét szülő visszérbetegségben szenved, az utódoknál "már" hatvan százalék az esély arra, hogy életük során visszérbetegség alakul ki. Hangsúlyozni kell azonban, hogy számos életmódbeli tényező is befolyásolja a kórkép megjelenését, így azok, akiknél családi "örökség" a visszeresség, tudatos életvezetéssel segíthetnek a visszeresség kialakulásának megelőzésében, illetve a kórkép megjelenésének késleltetésében.

Visszérpanaszok esetén forduljon bizalommal visszérgyógyászati magánrendelésünkön Dr. Szabó Attila érsebész, visszérspecialistához!

Mi az a doppler vizsgálat és mikor van rá szükség?
Ez a speciális ultrahangvizsgálat az érelmeszesedés diagnosztikájában alkalmazott vizsgálat. Alkalmas a vér áramlási irányának meghatározására, segít az érszűkületek és a trombózis diagnosztizálásában, az érszűkület mértékének meghatározásában. Visszérbetegség esetén az ultrahang vizsgálat ad pontos képet a tágult erekről, a Doppler önmagában nem elég!