Dr. Hevér Tímea PhD

Dr. Hevér Tímea

sebész, érsebész adjunktus

Az orvosi pályára családi indíttatásból kerültem. Bár én már nem emlékszem rá, de szüleim mesélték, hogy amikor a nagymamám beteg volt, gyerekként azt mondtam: majd orvos leszek és meggyógyítom. Ők egyébként pedagógusok és később, amikor a pályámat már komolyabban elkezdtem tervezni, én is az akartam lenni. Édesanyám és édesapám azonban lebeszéltek erről. Mindenképpen olyasmivel szerettem volna azonban foglalkozni, ahol az embereknek adhatok, így esett a választás az orvoslásra. És mivel az egyetemen nagyjából egy évtizedig tanítottam is, tulajdonképpen végül erről a régi álmomról sem kellett lemondanom.

A debreceni orvosegyetem hat éve tökéletes tesztidőszak volt: már az elején tudtam, hogy manuális szakmát akarok választani, de ezen belül is több területet kipróbáltam. Három évig belgyógyászati intenzív osztályon is dolgoztam, ott azonban nem volt lehetőségem PhD fokozatot szerezni. A Sebészeti Műtéttani Tanszékre viszont kifejezetten hívtak, így tehát a Jóisten döntötte el, hogy sebész legyen belőlem. Ez a szakterület pedig igazi szerelem lett. Megcsináltam a szakvizsgát, közben az érsebészetet is tanultam, de úgy láttam, az a munka nem egyeztethető össze a családdal, így azt gondoltam, nem ez lesz az utam. Az élet azonban újra közbeszólt: állást kaptam a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Általános-, Ér- és Plasztikai Sebészeti Osztályán, ott pedig mindkét szakterületen számítottak rám.

Régen egyébként még ritkaság számba mentek a női sebészek, hiszen hatalmas a fizikai terhelés, mostanra azonban egyre többen vagyunk. Tény, hogy nem könnyű, de mindig azt szoktam mondani, hogy ha az ember szeret valamit csinálni, annak az akadályait is könnyebben veszi. Azt nem tudom, a betegek hány százalékának van esetleg fenntartása a női sebészekkel szemben, azt viszont igen, hogy volt már olyan páciensem, aki két férfi kolléga után úgy döntött, inkább hozzám jár a továbbiakban kezelésre.

Egy külföldi konferencián beszélgettünk dr. Szabó Attilával, ekkor határoztam el, hogy én is csatlakozom a VP-Medhez. Itt teljesen más eljárásokkal dolgozunk, mint az állami szférában és itt a szakterület egyik kiválóságától tanulhatok. Ráadásul különböző a szemlélet és a körülmények is.

Úgy tapasztalom, a betegeknek az a legfontosabb, hogy az orvos emberszámba vegye őket. Sokat jelent számukra, ha hagyunk időt, hogy beszéljenek félelmeikről, vagy arról, milyen gondolataik vannak a beavatkozással kapcsolatban. Éppen ezért erre mindig szánok időt. Alapvető, hogy szakmailag jók legyünk és a legmodernebb tudással rendelkezzünk, ugyanakkor, ha emberileg nem tudjuk azt adni, amire a pácienseknek szükségük van, mindez kevés.