Kedves Doktor Úr! A tegnapi műtétemért szeretnék köszönetet mondani. Az emberi hozzáállásért, az egész “stáb” kedvességéért, mosolyáért, megnyugtató viselkedéséért. Nagyon hálás vagyok. A legjobb döntés volt, hogy Önöket választottam és bárkinek fogom tiszta szívvel ajánlani. (Amit már meg is tettem.) Jó egészséget, további sikereket kívánok! Üdvözlettel, Molnárné Veres Mária
Tisztelt Kozma Doktornő! Ezúton szeretnék köszönetet mondani, hogy ismételten, másodjára is sikerült meggyógyítani a lábszárfekélyes lábam. 2015. július 16-án kerestem fel először a Doktornőt. 12 év bőrgyógyászati kezelés mellett nem javult, sőt folyamatosan romlott. Olyan szinten, hogy már menni sem nagyon tudtam a fájdalomtól. Mindkét lábam fekélyes volt. A Doktornő rendkívüli szakmai tudásának, tapasztalatának köszönhetően […]
Páciensünknek, Mónikának, egy álma vált valóra a lézeres visszérműtéti beavatkozással, amelyet klinikánkon, Dr. Hevér Tímea, visszérspecialista szakorvosunk végzett el. “Ezúton szeretném ismételten megköszönni a csütörtöki lézeres visszérműtét során nyújtott munkáját, lelki támogatását. Egy összeszokott szuper csapattal találkoztam a műtőben, nagyon pozitív élmény volt számomra minden az elejétől a végéig, köszönöm az összes kollégájának a műtét […]
Gyula 5 éve küzdött visszérproblémákkal, mire úgy döntött, hogy megműtteti lábait. Bár fájlalta lábát, inkább esztétikailag érezte kellemetlennek az egész helyzetet. Egy ismerőse ajánlására választotta Dr. Szabó Attilát és a VP-Med Egészségcentrum és Oktatási Központot, döntését pedig nem bánta meg.
Férfi páciensünk – nevezzük Sándornak – már nyugdíjasként döntött úgy, hogy megszabadul visszérbetegségétől. Mint mesélte, bár panaszt nem okoztak számára, lánya már évek óta folyamatosan kérlelte, hogy menjen el orvoshoz, ha másért nem, akkor azért, hogy az a sok dudor ne csúnyítsa lábát. – Engem nem zavart, még rövidnadrágot is szívesen hordtam, de a kedvéért vállaltam, hogy megműttetem – mesélte.
E. Júlia 10 éve már átesett egy visszérműtéten, akkor részben lézerrel, részben sebészeti eljárással műtötték mindkét lábát egy másik intézményben. Visszérbetegsége azóta sajnos egyik lábán újra kiújult és mivel édesanyjának korábban már volt trombózisa, így még inkább fontosnak érezte mihamarabb orvosolni problémáját.
Kálmán tavaly december elején műttette meg bal lábát, melyen vastag, kidudorodó visszerek voltak. – Több éve húzódott már ez a probléma. Elsősorban esztétikailag zavart a dolog, hiszen az egyik lábam kétszer akkorának tűnt, mint a másik. Ugyanakkor a visszér problémát is okozott: nagy melegben fájt, ezért kompressziós harisnyát kellett hordanom – mesélte.
Január elején műtötte meg Dr. Szabó Attila a bal lábamat. Csúnya, vastag visszerek voltak rajta, esztétikailag már nagyon zavartak. Sírógörcsöm volt már a látványuktól is, ráadásul a végén már nagyon fájtak is. Gyakorlatilag egy év alatt alakultak ki a semmiből. Egy ideig halogattam, hogy orvoshoz forduljak vele, mert féltem a koronavírustól, de végül már annyira megnehezítette a mindennapjaimat a lábam állapota, hogy úgy voltam vele: akárhogy is, de megműttetem.
Már nagyon csúnya állapotban volt mindkét lábam, ki voltak dudorodva rajtuk a visszerek. Fájdalmat még nem okozott ez az állapot, de esztétikailag nagyon zavart, ezért szántam rá magam, hogy orvoshoz fordulok. Előtte már egy évvel egyébként próbálkoztam kenegetni, de az semmit nem használt.
Kidudorodó visszereim voltak, ezért kerestem fel Dr. Szabó Attilát. Igazából már közel egy évtizede küzdöttem ezzel a problémával, de sokáig nem foglalkoztam vele. Bár nem voltak fájdalmaim és nem is akadályozott semmiben ez az állapot, a végén esztétikailag már nagyon zavart. Amikor pedig egy túrázás után be is görcsölt a lábam, tudtam, hogy nem szabad tovább várnom, így rászántam magam a műtétre.
Kidudorodó visszereim nem csak esztétikai problémát okoztak számomra, hanem fájdalmat is. Korábban volt már egy hasonló, vegyszeres befecskendezéses beavatkozásom, de mivel kiújult egy másik helyen, meg kellett ismételni. A VP-Med-nél nagyon szép környezetben fogadják a pácienseket, de azt gondolom, ennél sokkal fontosabb, hogy olyan orvos kezelje az embert, aki ért hozzá. Én Dr. Szabó Attila miatt választottam a klinikát és ha szükségem lesz még kezelésre, biztos hogy a jövőben is hozzá fogok menni. Nálam komplikáció is fellépett a beavatkozás során, így fontos volt a rutinja, amivel azt meg tudta oldani. Mindenkinek, aki rákérdez, hol érdemes visszeret műttetni, csak őt ajánlom.
Mélyvénás trombózisom volt nemrégiben, az orvosok pedig azt valószínűsítették, hogy a visszereim miatt alakult ki, ezért műtétet javasoltak. Volt már ismerősöm, akinél hagyományos visszérműtétet végeztek, és láttam, hogy ez nem könnyű dolog. Összekaszabolták a lábát és sokáig volt betegállományban, így abban biztos voltam, hogy ezt nem akarom. Dr. Szabó Attilát még 8 évvel ezelőtt láttam egyszer a tévében. Akkor még új eljárásnak számított, amivel foglalkozik, erről beszélt a műsorban. Annyira szimpatikus volt emberileg és a módszere is olyan meggyőzőnek tűnt, hogy elhatároztam, ha egyszer szükségem lesz visszérműtétre, őt fogom keresni. Így amikor kiderült, hogy meg kell operáltassam magam, interneten megkerestem és bejelentkeztem hozzá. Maga a műtét nem volt fájdalmas: amint egy kis kellemetlenséget éreztem és ezt jeleztem, már kaptam is a fájdalomcsillapítót. Az eredménnyel nagyon elégedett vagyok, a személyzettel szintén, a doktor úr pedig egyszerűen fantasztikus. Csak ajánlani tudom mindenkinek.
Egy ismerősöm műttette meg korábban magát a VP-Med-nél. Mikor mesélt arról, milyen jól sikerült, rákérdeztem, ki operálta, így találtam én is a klinikára. Csúnya volt a lábam a visszerek miatt és rendszeresen fáradtnak is éreztem, ezért gondoltam, hogy valamit tennem kell. Dr. Kiss Attila végezte a beavatkozást, előtte részletesen elmondta, mire számíthatok. A kellemetlenséget ki lehetett bírni, az eredmény pedig nagyon meggyőző. Bár még csak pár hónap telt el, már látszik, hogy sokkal szebbek a lábaim, és ami talán még fontosabb, jobban tudom terhelni. A beavatkozás miatt ráadásul nem estem ki a munkából sem: a feleségem reggel elvitt Budapestre, délután pedig már mentünk is haza. Egy hét elteltével pedig kompressziós harisnyával már dolgozni is tudtam. Nagyon elégedett voltam a környezettel és az ellátással is, így értelemszerűen már ajánlottam is a VP-Med-et ismerősömnek is, aki hasonló problémákkal küzd, mint ami nekem volt.
Régóta visszeres volt a lábam. Voltak kitüremkedések a lábamon, nem is fájt, engem mégis zavart. Ennek ellenére sokáig tartott, mire eldöntöttem, hogy kezeltetem. A VP-Med-et igazából a bátyám találta, ő műttette meg ott először magát, akkor én még csak elkísértem. Nagyon tetszett a dolgozók hozzáállása és az, hogy nem klasszikus orvos-beteg viszonyban találták magukat az ide érkezők. Miközben a testvéremet műtötték, arra is volt gondjuk, hogy engem nyugtassanak, szóval csak pozitív tapasztalataim voltak. Ekkor döntöttem el, hogy ha ilyen jó kezekbe kerülhetek, én is itt műttetem meg magam. Tudni kell rólam, hogy tűérzékeny vagyok, ezért a legkellemetlenebb számomra az volt, amikor megszúrtak, de ezt sem mondanám fájdalmasnak. Kedves és emberi volt velem nindenki, a környezet is szép, így tényleg nem tudok semmi olyat mondani, ami kicsit is negatív élmény lett volna a VP-Med-nél. Nem utolsó sorban pedig az eredménnyel is elégedett vagyok: sokkal szebb lett a lábam, mint amilyen volt Csak ajánlani tudom ezt a klinikát mindenkinek.
Csúnya visszérproblémám volt, zavart már a látvány, ezért határoztam el, hogy megműttetem. Miután bejelentkeztem a VP-Med-hez, pár héten belül kaptam is időpontot. Az operáció szerencsére fájdalommentes volt, ráadásul még jó hangulatban is telt, mert végig beszélgettünk a csapattal. Az eredménnyel pedig maximálisan elégedett vagyok: gyönyörűek lettek a lábaim. Csak ajánlani tudom ezt a klinikát mindenkinek, akinek visszérproblémái vannak.
Ahogyan a legtöbb nőt, engem is zavartak a visszereim. Örülök, hogy ezzel a problémámmal a VP-Med-et találtam meg, mert a környezettel és Kiss Attila doktor úr munkájával is nagyon meg vagyok elégedve.
Jó ideje visszeres már a lábam. Bár fájdalmat még nem okozott, tudtam, hogy jobb már soha nem lesz, az állapotom romlására viszont számíthatok. Ezt megelőzendő jelentkeztem be a VP-Med-hez műtétre, kihasználva, hogy volt egy nyugodtabb időszak az életemben, amikor ez belefért. Minden szempontból elégedett vagyok a munkájukkal: az ügyintézés és a vizsgálatok gyorsan lezajlottak és az operáció is pontosan úgy történt, ahogyan arról előzetesen Dr. Szabó Attila tájékoztatott. Bár a visszereim még most, másfél hónappal a beavatkozás után nem szívódtak fel teljesen, de a panaszaim teljesen megszűntek. A szomszédomnak már ajánlottam is, hogy keresse bizalommal a klinikát, mert neki is hasonló problémái vannak.
A visszereim néha már fájdalmat okoztak, ezért tudtam, hogy muszáj lesz orvoshoz fordulnom a problémámmal. Márciusban döntöttem el, hogy megműttetem magam, de tudtam, hogy az állami ellátórendszerben hosszas várólista végére kerülnék fel. Egy ismerősöm ajánlotta a VP-Med-et és nagyon örülök, hogy hallgattam rá. Az operáció nem fájt és mindenki nagyon aranyos volt. Csak ajánlani tudom én is őket az ismerőseimnek.
A kezelés fájdalommentes volt. Azóta már nem szégyellem a lábaimat. Köszönöm a Doktor Úrnak!
A doktor úr teljesen korrekt volt, minden a tervek szerint zajlott. Mióta a panaszaim megszűntek, sokkal szebb lett a lábam! Ajánlani fogom másnak is!
Nagyon elégedett voltam, nagyon jó szakembernek tartom a doktor urat, és a beavatkozás is fájdalommentes volt. Csak ajánlani tudom!
Maximálisan elégedett voltam, a doktor úr érthetően tájékoztatott , laikusként is meg lehetett érteni. Emberileg is szimpatikus a doktor úr, így könnyebb volt megbízni benne.
Szabó doktor nagyon szimpatikus volt a szakmai felkészültsége és a közvetlensége miatt. A szolgáltatást kifogástalannak tartom, maximálisan elégedett vagyok!
A műtét eredményével teljesen elégedett vagyok, a doktor úr rugalmassága és kedvessége nagyon meggyőző volt.
Szimpatikus, kedves volt a doktor úr, elérhető volt bármikor telefonon is. A műtét is rendben zajlott.
Nem kellett bent maradnom, ez nagyon fontos szempont volt számomra, nagyon gyorsan járóképes lettem.
Már ajánlottam másnak is a doktor urat. Emberi hozzáállása, empátiája, szakmai felkészültsége kifogástalan.
Nekem nagyon szimpatikus volt Szabó doktor. A műtét komfortos volt, az asszisztens is nagyon kedves.
Dr. Szabó Attila szakértelme, egyértelmű, világos kifejezőkészsége, egyszerű fogalmazása győzött meg. Nagyon szimpatikus számomra.
Mindenképpen ajánlanám a doktor urat, elsősorban azért mert Magyarországon egyedülálló amit csinál. Az általa végzett kezelés előnye, hogy az ember nem esik ki a munkából. Szabó doktor rugalmas, minden kérdésre válaszol, minden kérést megpróbál teljesíteni.
Tv műsorban láttam a doktor urat, azután kerestem fel. Szimpatikus és kedves ember a doktor úr, tudtam, hogy megbízhatok benne!
Teljesen pozitív a tapasztalatom, a doktor úr hozzáállása betegcentrikus, emberséges és maximális szakmai tudással rendelkezik, ezért mindenképpen ajánlanám.
A Több, mint testőr című TV műsorban láttam a doktor urat. Gyors, pontos, és precíz, egyértelműen tájékoztatott, szakmai felkészültsége is kiváló!
Ismerőseimnek is ajánlottam a rendelőt. Az ellátás gyors, mégis profi. Dr. Szabó Attila kedves, udvarias, fontosnak éreztem magam!
Nagyon elégedett vagyok, a légkör, a fogadtatás, a doktor úr személye és szakmai tudása kifogástalan!
A doktor úrral mindent meg lehetett normálisan beszélni, nem volt tolakodó. Őszintén tájékoztatott mindenről. Ajánlanám másoknak is.
Közvetlen orvosnak tartom Dr. Szabó Attilát, részletes tájékoztatást nyújt, bármikor elérhető telefonon, minden kérdésre válaszol. A honlapon is jó volt hogy az eljárás részletei le voltak írva.
Empatikus, intelligens, készséges a doktor úr és meggyőző szakmaiságát tekintve, ezért ajánlanám bárkinek.
Egyik barátom ajánlotta a Doktor Urat, aki már átesett a műtéten korábban. Gyorsan korrekten el lettem látva, a tájékoztatás korrekt és részletes volt.
Időben sorra kerültem, csak velem foglalkoztak. A doktor úr megbízható, érti a dolgát. Bizalomgerjesztő és magabiztos, az eredménnyel teljesen meg vagyok elégedve.
Egyenes őszinte embernek tartom a doktor urat, azonnal meggyőzött. Mindenképpen ajánlanám másnak is a rendelőt.
Korábbi állami intézményben végzett műtétemmel össze sem lehet összehasonlítani az itteni műtétet. Nem fájt, gyorsan gyógyult, minden tiszta volt, egyágyas szoba volt, ráadásul gyorsan hazajöhettem!
Ami számomra szempont volt, azt megkaptam: hamar haza tudjak jönni, helyi érzéstelenítés legyen, ne járjon nagy traumával. Ráadásul Dr. Szabó Attila nagyon kedves volt.
Csak és kizárólag szuperlatívuszokban nyilatkozhatok a VP-Medről! Minden rendelőnek és orvosnak olyannak kellene lennie, mint a VP-MED! – HáziPatika.com
Abszolút elégedett vagyok a szolgáltatással, a recepciós, a doktor úr hozzáállása, kedvessége és szakmai felkészültsége kiváló.
Tökéletes szaktudással, hibátlanul elvégzett beavatkozás után gyors gyógyulás. Visszereim által okozott nyirokoedemám megszűnt. Nem dagad a lábam. Fájdalmat nem éreztem. A mechano-ablatios eljárás után magam vezettem a kocsimat 100 km-re lévő otthonomba.Kulturált környezet, udvarias szakszemélyzet. Kitűnő orvos. – HáziPatika.com
Kedvesek, segítőkészek, a szakmai tudás kifogástalan, a felszereltség a legmodernebb. Nagyon meg vagyok elégedve. – HáziPatika.com
Évek óta szenvedek visszeres panaszok miatt, a korábbi hagyományos visszérműtét utáni gyógyulás hosszadalmas volt és nem oldotta meg panaszaimat. Ez a speciális rádiófrekvenciás műtét, és utókezelés valóban fájdalommentes volt, és gyors gyógyulást eredményezett. A rendelő dolgozóinak precizitása, szaktudása, kedvessége, pontossága minden dicséretet megérdemel. A rendelő tiszta, hangulata megnyugtató. – HáziPatika.com
Az intézmény és az ott dolgozók is csak a betegekért vannak! Érezhető , hogy a gyógyulásért a lehető legtöbbet, és a legjobb minőségben teszik! Köszönettel – HáziPatika.com
Mindennel maximálisan meg voltam elégedve. Dr. Szabó Attila kiváló szakember, a munkatársai udvariasak, kedvesek, segítőkészek voltak. Mindenről megfelelően tájékoztattak. Nagyon féltem a műtéttől, de kiváló hozzáértéssel feloldották bennem a félelmet. Köszönöm a műtőben a simogatást és az emberi hozzáállást. A végeredmény: fájdalom mentesen megszabadulhattam a visszereimtől. – HáziPatika.com
A rendelő modern, tiszta, kellemes környezetű, a személyzet kedves, segítőkész. Szabó doktor ellátása szép eredményt hozott, köszönet érte! Másoknak is jó szívvel ajánlom. – HáziPatika.com
Kultúrált, barátságos környezet. Vidám, segítőkész, rugalmas munkatársak. Szakszerű ellátás, látványos eredménnyel. Csak ajánlani tudom Mindenkinek. – HáziPatika.com
Köszönet a magas szintű profi ellátásért, a gyors gyógyulásért. Külön köszönet Mayának, aki a műtét előtt, a kedvességével, és bátorító szavaival megnyugtatott. Csak gratulálni tudok Dr. Szabó Attilának! – HáziPatika.com
Dr. Szabó Attila szakmai tudása, kedvessége és közvetlensége a legkisebb félelmet is eloszlatja a páciensben. Tetszett az orvos és a személyzet rugalmassága, a problémák gyors és hatékony kezelése, a megoldásra való törekvés. Kifogástalan a rendelő, a várakozó és egyéb helyiségek tisztasága, beteget szolgáló felszereltsége. – HáziPatika.com
Csodálatos rendelő, nagyon kedves orvos és személyzet Maximálisan elégedett vagyok! A visszereimet elinjekciózták , azóta nincs gondom! Nagyon köszönöm! – HáziPatika.com
Dr. Szabó Attila érsebész rendelésén jártam. A megadott időpont előtt érkeztem, mégis azonnal tudott fogadni, nem kellett kivárnom a megadott időpontot. A tájékoztatása és feltett kérdéseimre adott válaszai megnyugtatóak, érthetőek voltak számomra. Három hónappal a kezelés után láthatóan kevesebb lett a seprűvéna a jobb lábamon, amit kezelt. A recepciós kolléganő is gyorsan intézkedett, hogy létre jöhessen a szerződés az egészségpénztárammal. Egyszóval KORREKT ellátásban volt részem! – HáziPatika.com
Teljesen elégedettek voltunk a tájékoztatással a műtét eredményével annak kivitelezésével. Udvarias, gyors, pontos kiszolgálás egy nagyszerű csapat! Mindenkinek csak ajánlani tudom aki, precíz egészségügyi ellátásban akar részesülni. Köszönjük Dr. Szabó Attila! -HáziPatika.com
Tisztelt Doktor úr! Tisztelt Doktornő!Szívből gratulálok Önöknek és minden kedves dolgozónak a VP-Med Egészségcentrum és Oktatási Központban!Saját tapasztalatom alapján – mivel pont ezen verseny ideje alatt zajlott Önöknél visszérműtétem – azt gondolom, mind szaktudásukkal, felkészültségükkel, emberi hozzáállásukkal, kedvességükkel, széleskörű, korrekt előzetes tájékoztatásukkal és még sorolhatnék pár dolgot, méltón rászolgáltak e címre.Kívánok Önöknek és minden kollégájuknak további szép sikereket és nagyon jó egészséget!
Tisztelt Doktor Úr!Szeretném megköszönni Önnek, hogy a lábszáron lévő fekélyem az Ön gondos és gyors beavatkozásának köszönhetően alig egy hónap alatt teljesen meggyógyult.Előzetesen valamivel több mint öt hónapig ápoltam, kezeltem a bokámat a bőrgyógyász által felírt – korábban hatásos – eljárással , eredménytelenül.Szeretnék köszönetet mondani, hogy a jelzésem után pár nap múlva már fogadott és a műtéttel segített állapotomon.Köszönöm az asszisztens szolgálat mindig kedves, udvarias bánás módját.
Remekül sikerült a műtét! Nyoma sincs a lábamon! Hálás szívvel gondolok a lelkiismeretes munkáért a főorvos úrra és segítőkész csapatára!Maradok hálával: K. F. I.
Tisztelt VP-Med Vezetői és Munkatársai!Őszinte hálával és nagyrabecsüléssel szeretném megköszönni Dr. Szabó Attila főorvos úrnak és kedves Munkatársainak azt a rendkívül magas színvonalú, humánus gyógyító munkát, amellyel a visszérműtétem előkészítését és lebonyolítását végezték.További – a beteg emberek érdekében végzett – áldozatos munkájukhoz sok erőt, egészséget, szakmai sikereket kívánok! Minden visszérproblémával küzdő betegnek nagyon jó szívvel ajánlom ezt az Egészségügyi Centrumot.Üdvözlettel:Kisné Anikó
Ragasztásos visszérműtétem története…Mint oly sok embernek nekem is az utóbbi években visszértágulatok alakultak ki a bal lábszáramon mely sokáig panaszt nem okozott.Látványuk azonban zavart,ezért férjem-aki érsebész-injekciós kezeléssel(sclerotisatio)a visszértágulatokat eltüntette.Egy éve kisebb visszértágulatok ismét kialakultak majd az utóbbi hónapokban már a visszérbetegségre jellemző nehézláb érzés estére nálam is rendszeressé vált.Budapesten(Újpesten)egy visszérgyógyászati központban-ahol férjem is havonta több beteget operál-megvizsgáltak és úgy döntöttek,hogy ragasztásos visszér műtét lesz a megoldás a problémámra.
Mint minden kórképnek, a visszérbetegség kialakulásának is számos rizikótényezője van. Az örökletes hajlam a vénás betegségek megjelenésében is komoly szerepet játszik, a kórkép családi halmozódásának előfordulása esetén, az utódokban nagyobb eséllyel alakul ki visszeresség. Amennyiben visszérbetegség az egyik szülőnél jelentkezik, a gyermeknek, ötven százaléka esélye van arra, hogy esetében is jelentkeznek visszeres problémák.
Ha mindkét szülő visszérbetegségben szenved, az utódoknál "már" hatvan százalék az esély arra, hogy életük során visszérbetegség alakul ki. Hangsúlyozni kell azonban, hogy számos életmódbeli tényező is befolyásolja a kórkép megjelenését, így azok, akiknél családi "örökség" a visszeresség, tudatos életvezetéssel segíthetnek a visszeresség kialakulásának megelőzésében, illetve a kórkép megjelenésének késleltetésében.
Visszérpanaszok esetén forduljon bizalommal visszérgyógyászati magánrendelésünkön Dr. Szabó Attila érsebész, visszérspecialistához!
A visszérbetegségek következtében a lábszár, a lábujjak vérellátása károsodik. A vénákban pangó vér lerakja a benne lévő színezőanyagokat, ezáltal a bőrön kiütések jelentkeznek. Az elhasznált, kötőszövetekbe szivárgó vér károsítja a szöveteket, azok veszítenek rugalmasságukból. A gyulladt, száraz, elvékonyodott bőr sokkal kevésbé lesz ellenálló a fertőző betegségekre, hamarabb elterjedhetnek a gombás betegségek. A trombózis és az orbánc a bőr apró repedései miatt alakulhat ki.
Néhány év elhanyagolt visszérprobléma már a láb fekélyesedéséhez vezethet.
A következmények elkerülése érdekében érdemes tehát eltávolítani a tágult visszereket. Súlyos esetekben mindenképp sebészi beavatkozás szükséges, amely már a panaszmentes időszakokban is javasolt. Ezzel megelőzhetőek a fájdalmas következmények.
Injekciós kezeléssel leginkább a bőrvénákat tudják kezelni. Ilyenkor gyulladáskeltő anyagot juttatnak a vénafalba, amellyel összetapasztják a beteg vénák falát, így elzárva azokat a keringésből.
Visszérproblémákkal forduljon szakorvoshoz! Várjuk Önt is budapesti visszérgyógyászati magánrendelőnkben!
A visszérműtét után közvetlenül beteg felkelhet, majd sebészi ellenőrzés után kísérőjével otthonába távozhat. Trombózis megelőzésére 5 napig véralvadás-gátló injekciós kezelés javasolt. Otthonában szabadon mozoghat, 1-2 nap után zuhanyozhat, II. fokozatú kompressziós harisnya viselése 2 napig éjjel-nappal, majd még 2-3 hétig napközben javasolt. A műtét után 1-2 nappal ismét dolgozhat, azonban a tartós eredmény érdekében egy hétig nehéz fizikai munkát ne végezzen, ne sportoljon!