Facebook Facebook Facebook Facebook

Kozma-Jung Andrea

Nem gyógyul a seb?

Rég óta küszködik a gyógyításával, de nem találja a megfelelő szakembert?

18 évig éltem és dolgoztam Németországban, ahol megtanultam a krónikus sebkezelés elméletét és elsajátítottam a gyakorlatát. Később két szakvizsgát tettem le ebből a nehéz, bonyolult, de nagyon érdekes szakterületből.

Hazaköltözésem óta is ezen a területen dolgozom. Elméletet és gyakorlatot oktatok kórházakban, szakintézményekben, orvosoknak, szakápolóknak, másrészt két, krónikus lábszárfekély kezelésével is foglalkozó szakrendelőben dolgozom. Az életem fő részévé vált a krónikus sebkezelés, számomra minden seb egy új kihívás és nehezen adom fel.

Évek óta kezelem a keringési elégtelenség, cukorbetegség miatt, traumás sérülésből és egyéb okból nem gyógyuló krónikus sebeket. Nagy szakmai figyelemmel, részletes sebkezelési útmutatással, modern terápiával, törődéssel, türelemmel segítek ennek a kissé mostohán kezelt betegcsoportnak.

Ki merem jelenteni, hogy ha a beteg is együttműködik és betartja az utasításokat, akkor a legtöbb krónikus seb meggyógyítható!

Gyakran ismételt kérdések
további kérdések
Mire kell ügyelni a lézeres és rádiófrekvenciás visszérműtét után?

A visszérműtét után közvetlenül beteg felkelhet, majd sebészi ellenőrzés után kísérőjével otthonába távozhat. Trombózis megelőzésére 5 napig véralvadás-gátló injekciós kezelés javasolt. Otthonában szabadon mozoghat, 1-2 nap után zuhanyozhat, II. fokozatú kompressziós harisnya viselése 2 napig éjjel-nappal, majd még 2-3 hétig napközben javasolt. A műtét után 1-2 nappal ismét dolgozhat, azonban a tartós eredmény érdekében egy hétig nehéz fizikai munkát ne végezzen, ne sportoljon!

Ha befáslizom a lábam, akkor nem lesz trombózisom?
A jól megválasztott fásli és kompressziós harisnya valóban csökkenti a trombózis előfordulását. Azonban harisnyánál fontos a megfelelő kompressziós fokozat és kiterjedés (térd vagy combtő) betartása, a fásli minősége (kellően rugalmas) és felhelyezése meghatározza a kezelés sikerességét.
Milyen tünetei lehetnek a visszerességnek?
Néha fáradtnak, nehéznek érzi a lábát, és éjjelenként lábgörcsei vannak? Úgy gondolja, nem komoly a probléma, ezért csak legyint rá? Éppen ezek a tünetek a visszeresség előjelei!
Milyen vizsgálatok lesznek lézeres és rádiófrekvenciás műtét előtt?

A műtét alapvető feltétele az ép mélyvénás keringés, igazolásához duplex ultrahang vizsgálat szükséges. Továbbá EKG vizsgálat történik, ellenőrizzük a laboratóriumi paramétereket, illetve mellkasröntgen felvétel készül. Az aneszteziológiai kockázat felmérés is része az előzetes ambuláns vizsgálatnak.

Mi a visszérbetegség?
A visszérbetegség a felületes vénás rendszer megbetegedése. A visszereken, más néven a vénákon áramlik vissza a végtagokból a vér a szív felé. Ezt a gravitációval ellentétes irányú áramlást a vénák falában lévő zárószelepként működő billentyűzet és az izomműködés pumpafunkciója biztosítja. Amennyiben különböző okok miatt nem zár jól a billentyűzet, a keringő vér a vénákból nem tud a szív felé teljesen kiürülni, a végtag megduzzad és feszülő érzés jelentkezik. A véráramlás lelassulásának következménye a felületes vénák falának kitágulása és egy önmagát súlyosbító körfolyamat beindulása. A kezeletlen visszérbetegség súlyos szövődmények kialakulásához vezethet.
Megszüntethető a visszeresség “házilag”?
A megfelelő életmód sokat segíthet a megelőzésben, de ez nem csak az étkezésen múlik! A rendszeres mozgás, sportolás támogatja a vénás keringést, emellett a közérzeten is sokat javít. A legjobb megoldás, ha Ön is szakemberhez fordul, hogy az Ön esetében mi a megfelelő kezelési mód!
Örökölhető-e a visszeresség?

Örökölhető-e a visszeresség?

Mint minden kórképnek, a visszérbetegség kialakulásának is számos rizikótényezője van. Az örökletes hajlam a vénás betegségek megjelenésében is komoly szerepet játszik, a kórkép családi halmozódásának előfordulása esetén, az utódokban nagyobb eséllyel alakul ki visszeresség. Amennyiben visszérbetegség az egyik szülőnél jelentkezik, a gyermeknek, ötven százaléka esélye van arra, hogy esetében is jelentkeznek visszeres problémák.

Ha mindkét szülő visszérbetegségben szenved, az utódoknál "már" hatvan százalék az esély arra, hogy életük során visszérbetegség alakul ki. Hangsúlyozni kell azonban, hogy számos életmódbeli tényező is befolyásolja a kórkép megjelenését, így azok, akiknél családi "örökség" a visszeresség, tudatos életvezetéssel segíthetnek a visszeresség kialakulásának megelőzésében, illetve a kórkép megjelenésének késleltetésében.

Visszérpanaszok esetén forduljon bizalommal visszérgyógyászati magánrendelésünkön Dr. Szabó Attila érsebész, visszérspecialistához!

Mikor szükséges a visszérműtét?
Fekélyt megelőző állapotokban kétség kívül egészségügyi kockázatot jelent a visszeresség. Egyéb helyzetekben, a láb nehezedése, dagadása, görcsei illetve esztétikai okokból javasolt a műtét.
open

Tisztelt Pácienseink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy rendelőnk a megszokott nyitvatartás mellett üzemel. Bővebb információ