Dr. Hevér Tímea Ph.D.

Dr. Hevér Tímea Ph.D.

sebész, érsebész, visszér-specialista
Online időpontfoglalás
ÁrainkIdőpontfoglalás+36 1 611 4026

Szakrendelések

Bemutatkozás

Az orvosi pálya felé gyerekkorom óta ösztönösen vonzódtam. A családi történetek szerint, amikor a nagymamám beteg volt, azt mondtam: „orvos leszek, és meggyógyítom őt”. Bár később egy időre magam is elbizonytalanodtam, hiszen pedagógus szüleim munkája nagyon inspirált, végül mégis az orvoslást választottam, mert biztos voltam benne, hogy olyan hivatást szeretnék, ahol valóban adhatok valamit az embereknek. A tanításról sem kellett lemondanom: a debreceni orvosegyetemen töltött éveim alatt több kutatómunkában vettem részt, majd három évig oktattam is a Sebészeti Műtéttani Tanszéken. A végzés után meghívást kaptam a PhD-képzésre, így folytathattam mind a kutatást, mind az oktatást; végül pedig 2011-ben szereztem meg doktori fokozatomat.

Már az egyetemi évek alatt tudtam, hogy manuális szakterületen szeretnék dolgozni. Bár kipróbáltam több területet, köztük a belgyógyászati intenzív osztályt is, igazán otthon a sebészetben találtam magamra. A Sebészeti Műtéttani Tanszékre történő felkérést mindig úgy éreztem, mintha a sors döntötte volna el helyettem: sebész leszek. A sebészet idővel valódi szerelemmé vált. Megszereztem a sebészeti, később pedig az érsebészeti szakvizsgát is – bár sokáig úgy hittem, ezt a szakterületet nem tudom összeegyeztetni a családi élettel. Az élet azonban mást tervezett. A sebészet fizikailag és lelkileg is megterhelő hivatás, ezért régebben kevés nő választotta. Ma már egyre többen vagyunk női sebészek, és úgy gondolom, hogy ha az ember igazán szereti, amit csinál, akkor a nehézségek is más súlyt kapnak.

Hiszem, hogy a betegek számára a szakmai tudás mellett legalább ilyen fontos az emberi hozzáállás. Nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy elmondhassák félelmeiket, kérdéseiket, aggodalmaikat. Mert hiába van a kezünkben a legmodernebb tudás és technológia, ha nem figyelünk oda igazán a betegre, akkor valami lényeges hiányzik. Sebészként és érsebészként a legfontosabb célom, hogy a pácienseim biztonságban érezzék magukat mellettem, és olyan ellátást kapjanak, amely szakmailag kiemelkedő, emberileg pedig támogató és megértő.

Szakmai tapasztalat

2007–2011 – Debreceni Egyetem, Sebészeti Műtéttani Tanszék PhD-hallgató, oktató, kutatómunka

2011–2016 – Bugát Pál Kórház, Gyöngyös Sebész rezidens, majd sebész szakorvosjelölt Sürgősségi osztályos orvos 2012–2013: mentőorvos (OMSZ)

2016–2021 – Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely Sebész és érsebész szakorvos, adjunktus Megyei sebészeti és érsebészeti betegek ellátása

2019-től – VP-Med Egészségcentrum Visszérspecialista, modern endovenosus technikák alkalmazása

2021– Észak-Pesti Centrumkórház – Honvédkórház Érsebész szakorvos, 2024-től részlegvezető-helyettes főorvos, 2025-től érsebészeti részlegvezető főorvos

Tanulmányok

2001–2007 – Debreceni Egyetem, Általános Orvosi Kar Általános orvosi diploma megszerzése

2004–2007 – Sebészeti Műtéttani Tanszék Oktatói tevékenység az egyetem alatt

2007–2011 – PhD képzés, Debreceni Egyetem, Sebészeti Műtéttani Tanszék PhD fokozat megszerzése (2011)

2016 – Sebészet szakvizsga

2018 – Érsebészet szakvizsga

2024 – Igazságügyi szakértés alapismeret és jogi vizsga