Édesapám sebész, érsebész volt Berettyóújfaluban, gyakorlatilag tehát gyerekkorom óta beleláttam, miről szól ez a szakma. Középiskolában biológia szakra jártam, ha pedig akadt egy-egy érdekes eset a kórházban, már akkor is szívesen kérdezősködtem róla. Nem volt tehát kérdés, hogy az orvosi egyetemet választom, ott pedig már azzal a határozott céllal kezdtem, hogy sebész leszek. Az orvosi diplomámat 1984-ben szereztem meg, a debreceni kórházban azonban akkor nem volt szabad álláshely.
Szerencsére nem kellett messzire költöznöm: Kisvárdán kezdtem a pályámat. Nem bántam meg; jó társaságban, egy nagyszerű főnöktől sokat tanulhattam. Egy év után pedig átkerültem a debreceni Kenézy Kórház és Rendelőintézet Általános Sebészeti Osztályára, ahol közel 34 éven keresztül dolgoztam, 2019. augusztusáig. Ott egyébként szinte rögtön csatlakoztam az akkor újonnan alakult érsebészeti csapathoz az osztályvezető biztatására, hiszen – mint mondta – édesapám révén nyilvánvalóan a vénámban van ez a szakterület. Elsősorban végül főleg ezzel foglalkoztam, bár az általános sebészettel sem szakítottam teljesen soha.
Manapság egyre több embernek akad érsebészeti problémája, és komoly kihívásokkal jár ez a szakma. Sokakat, sajnos, nem lehet teljesen meggyógyítani, állapotukban és életminőségükben azonban jelentős javulás érhető el. Éppen ezért más lelkület is kell ehhez a szakterülethez, mint az általános sebészethez. Itt el kell fogadni, hogy egy műtét nem ad végleges megoldást, további kezelések és gondozás szükséges egy jól sikerült operáció után is. E tekintetben a visszeres műtétek hálásabbak, ott ugyanis jobb és tartósabb eredményeket lehet elérni, mint például érszűkület esetében. Ettől függetlenül fontosnak tartom, hogy minden betegemnek elmondjam: tudok javítani állapotán, de csodát ne várjon.
A VP-Medhez Dr. Szabó Attila jóvoltából kerültem, akihez annak idején új típusú, modern visszérműtéteket mentem tanulni. Együttműködést ajánlott, én pedig ennek köszönhetően egy jól felkészült, rutinos csapat tagjává válhattam. Debreceni magánrendelésem mellett így a fővárosban is tudok pácienseket fogadni. Azt gondolom, a jó orvos empatikus és türelmes. A betegnek látnia kell, hogy felkészült, és el kell higgye, hogy amit mond, az az ő javát szolgálja. Mindezek mellett pedig nagyon fontos, hogy érthetően el tudja magyarázni, miért alakult ki az az állapot, amiben szenved, és hogyan lehet rajta javítani. Munkám során ezeknek az elveknek igyekszem megfelelni, és örülök, amikor azt látom, hogy ezt pácienseim értékelik, és jó szívvel térnek vissza hozzám.